Most már tényleg égetően nagy szükség van arra, hogy odafigyeljünk a Földünkre. Minden erőnkkel
azon kellene lennünk, hogy valamennyire legalább megállítsuk – mivel visszafordíthatatlan a kár, amit
okoztunk – a felmelegedést és a klímakatasztrófát. Nem szeretném ismételgetni azokat a bevett
rutinokat, amit most már szerencsére törvény által kötelezve mindenkinek be kell tartani, mint a
szelektív hulladékgyűjtés vagy a komposztálás, amikkel az emberek a mindennapjaikba bevihetik a
környezettudatosságot. Most kicsit tágabb látókörben szeretnék erről beszélni. Például arról, hogy
hogyan tudjuk az otthonunkat – és ez alatt most magát az épületet értem – öko barátabbá varázsolni?
Utólag sokkal nehezebb, persze, az lenne az ideális, hogyha eleve környezettudatosan és minél
kevesebb elpazarolt építőanyag felhasználásával épülne eleve a ház, de mondjuk, hogy ez már nem
lehetséges, mert abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van egy szép házikó, amiben
élhetünk. Azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy: Honnan kapjuk az energiát? Hiszen az
energia annyi természetes forrásból jöhet! Ilyen a nap, a szél vagy a víz is. A napenergia egy
csodálatos erő, amit nagyon egyszerűen kölcsön vehetünk a természettől és ő ezért még csak nem is
kér semmit.
Sokan azt hiszik, hogy a nagy természetvédők kicsit beszűkülten látják a világot, mert – pontosan a
rengeteg káros anyag kibocsátás miatt – kerülik a repülővel való közlekedést, így aztán biztos
sohasem utaznak, tehát semmit nem tudnak a világról. Ez egyáltalán nincs így, hiszen
környezettudatosan is könnyedén utazgathatunk, amerre csak a kedvünk tartja. Nyilván több időt kell
rászánni, de ha utazásról és világlátásról van szó akkor ez legyen a legnagyobb baj, nem igaz?
Hogyha túl vagyunk magán az úton és megérkeztünk a kiválasztott helyre mondjuk autóval, busszal,
vagy – ha nagy kalandorok vagyunk – esetleg autóstoppal, akkor kellene egy szállás is. A szállásunk is
lehet simán környezetbarát. Sok szálláskereső honlapon már szűrni is lehet, hogy mondjuk passzívház
e az épület vagy sem. Utólag passzívházat csinálni egy épületből sajnos nem lehet csak az építés
során, de azért vannak dolgok, amik elvégezhetőek utólag is ráadásul ezek a befektetések simán
megtérülnek, hogyha a természet energiáit használod fel, hiszen ezekért jóval kevesebbet kell fizetni,
ilyen például egy napelemes rendszer ár is, ami pillanatok alatt megtérül. Jó, talán az túlzás, hogy pillanatok alatt. Ha az ember kicsit utána olvas, könnyen tájékozódik az ilyesmiről Itt van például egy link, ami nagyszerűen összefoglalja, mik a napelemes rendszerek megtervezésének, ügyintézésének, felhelyezésének lépései. Abban is segítséget ad, hogy mik alapján válasszunk például márkát, panelt. Részletesen leírják, hogy a hozzám hasonló, a témában abszolút nem jártas halandók is megértsék, hogy a Nap energiáját miként hasznosítja és vezeti a konnektorunkba ez a szerkezet. Rengeteg érdekes és új infót kaptam innen. A napelemes rendszer ár talán nem a legalacsonyabb, de azt is itt olvastam, hogy anyagi segítségre is van lehetőségünk. Igaz, csak egy kamatmentes kölcsön formájában, de a semminél jobb mindenképpen. Arról nem is beszélve, hogy tényleg megtérül. Azt mondják, hogy a napelemre felvett hitel törlesztője nagyjából annyi lesz havonta, mint amennyit a villanyszámlára kifizetnénk. Aztán amikor lejár a kölcsön, onnantól már sokkal kevesebb lesz a havi állandó kiadásunk és még a környezetünk javára is tettünk ezzel. Ha szállodát üzemeltetnék, egészen biztos, hogy egy napelemes fejlesztésre beruháznék. A saját lelkiismeretem és hosszútávon a pénztárcám érdekében is. Egyrészt a kiadás csökkenése miatt spórolhatok, másrészt pedig úgy vettem észre, hogy egyesek kiélezetten figyelnek a környezettudatosságra akár szállás választásakor is. És mivel ezek nagyobb fejlesztések, még nem sok szálloda ismerte fel ennek szükségességét, legalábbis nálunk, Magyarországon.
Valóban nehezebb az egész életünket úgy élni, hogy mindent meg kell fontolni, előre, hogy mit
együnk, hogy hogyan utazzunk, hogy otthon milyen használati tárgyaink vannak, de gondoljunk csak
bele, hogy a Földnek mennyire óriási szüksége van ránk! Csak mi segíthetünk rajta. És magunk miatt
kell lépéseket tennünk meg a saját gyerekeink és unokáink szebb és egészségesebb életéért.